Mivel még aznap volt még egy kis időnk, elsiettünk a gamingi Karthauzi kolostorhoz. Mármint az egyszer volt kolostorhoz, mert II. József osztrák császár 1782 január 27-én egyszerűen megszüntette ezt a kolostort (ahogy az összes osztrák kolostort is). Pedig virágkorában jelenleg elképzelhetetlen nagyságú területek felett uralkodott, egyben Ausztria legnagyobb kolostora volt, nagyobb, mint a grenoble-i anyakolostor.
Magát a kolostort II. Albrecht és testvére, Leopod fogadalma alapján alapították (amit egy csata előtt tettek, 1322-ben). A tényleges alapkőletétel csak II. Albrecht halála után történt meg. A Marienthron (Thronus Sancte Marie) névre keresztelt kolostor alapkövét 1332. augusztus 13-án az alapítása iránt élénken érdeklődő herceg személyesen tette le. A káptalani házat 1340-ben szentelték fel. A csúcspont a kolostortemplom ünnepélyes felavatása volt 1342. október 13-án. Ez után indult be a hatalmas fejlődés és terjeszkedés. A kolostor hatalmas méretét már az is jelzi, hogy az ilyen kolostorokhoz tartozó szerzetesi cellák száma általában 12 volt, itt eleve 24 cellával számoltak. Felépítése hasonlít a Majk-i Kamalduli remeteséghez, csak teljesen más dimenzióban. Végül 1782-be jött a megsemmisülés. Gyakorlatilag mindent széthordtak és az épületek is teljesen leromlottak. Ez után jötte-mentek az adásvételek (még magyar szál is van, egy ideig a tolnai Festetics Albert is tulajdonolta, majd gigantikus haszonnal eladták. Volt Rotschild szál is).
A sok herce-hurca után 1983-ban a Melki Apátság eladta a Chartehouse-t Walter Hildebrand építésznek, aki azóta nagy pénzügyi háttérrel és személyes elkötelezettséggel újította fel a Charterhouse-t, és tudományos tevékenységet végzett kiállításokkal és rendezvényekkel. 1985-ben az adományozók földi maradványait hazaszállították.
Ma több külföldi egyetem bérli a Charterhouse-t:a Steubenville-i Ferences Egyetem európai ága (Ohio, USA) a floridai Nápolyi Ave Maria Egyetem európai ága a Nyelvi és Kateketikai Intézet a keleti hallgatók képzésére
A terület nyitva áll a látogatók részére, be lehet járni az udvarokat és a templomot, elcsodálkozva, hogy mekkora is volt ez a kolostor és milyen szépen rendbe hozták. Egyébkét a szerzetesi cellák már nem tartoznak ide (legalább is területileg), nincsenek túl jó állapotban és valószínűleg lakásokként működnek jelenleg. Van egy apátsági söröző is itt, és négycsillagos szállodát is tartanak fent szemináriumokkal és rendezvényekkel megspékelve.
Miután végeztünk a betervezett szurdokokkal (egyik jobb volt mint a másik és a jellegük is teljesen különbözött), elhatároztam, hogy egy kicsit most magasabbra fogunk menni. Kézenfekvő volt a Hochkar választása, mivel ez volt a legközelebb.
A szállásunk felől nézve még a Wasserlochklamm elágazás előtt balra kell kanyarodni, jól ki van táblázva. Itt beléptető kapu is van az autók számára, gondolom télen, a főszezonban útdíjas az út, amelynek a minősége magyar szempontból egyenesen kivételes (mintha tegnap csinálták volna, luxus minőségű aszfalttal - ha egyáltalán ilyen fogalom lenne. "Amúgy Ausztriát többé-kevésbé utolértük" Nagy Márton). Ha szép lassan feljutottunk a szerpentinen a nagy parkolóig, akkor látjuk, hogy milyen hatalmas is a síközpont, ami most gyakorlatilag tök üres volt. Az volt a koncepcióm - más helyszíneknél tapasztaltak alapján - hogy bár nincs síszezon - talán az egyik felvonót azért üzemeltetik, hogy a csúcsra feljuthassunk. Ha meg nem, akkor is kirándulunk egy jót. Sajnos a felvonó nem működött, így maradt a túra (pedig a Google Earth szerint szombat-vasárnap pont a Hochkar-ra menőnek működnie kellett volna). Már korábban kinéztem magamnak, hogy a szurdoktúrák utáni fizikai állapotom alapján vagy a Bergsee-hez megyünk fel, vagy gyalog felmegyünk a Hochkar-ra. Ez utóbbi megint egy 350 m-es szintkülönbséget jelentett volna (több változatú turista út is megy fel oda), így maradtunk a Bergsee-nél. Viszonylag kellemes erdészeti úton lehet eljutni oda. A tó valószínűleg mesterséges, a hóágyúk ellátását szolgálhatja. Egy érdekes bugyborékoltató rendszer működik a tóban, ami valószínűleg arra szolgál, hogy télen ne fagyjon be (akkor most minek üzemelt?). Megkerülve a tavat vissza szivárogtunk a parkolóba és tovább mentünk a következő úti célunkhoz: a volt Karthauzi szerzetesi központhoz.
Meg találkoztunk hófoltokkal is.
Megjegyzés: a Wasserlochklamm vize gyakorlatilag a Hochkar alatt gyűlik össze és folyik ki a Vízlyukon keresztül a Vízesések völgyébe.
(itt tényleg javasolt a Fotóalbum megtekintése, nagyon-nagyon sok képet készítettem, a túra optikailag ott látható igazán, meg a videón)).
Mendlingtal, változatos családi szurdoktúra a faúsztatók völgyében, akár ezt a címet is választhatnám a beszámolóhoz, mivel tökéletesen lefedi a túra lényegét. Azonban maga az a megnevezés, hogy faúsztatók völgye, kezdetben nem igazán mozgat meg mindenkit, de már most jelzem, hogy ha valaki erre jár és kihagyja ezt a helyet, utólag igencsak meg fogja bánni a dolgot. Rögtön az elején egy fontos információ (ami ott is ki van írva, de jobb, ha előre tudja az ember: babakocsival és kerékpárral nem járható a völgy, mivel egyes helyeken a sziklák mellett futó út (korláttal!) olyan keskeny, hogy ott biztosan nem férnek el ezek az eszközök, kerékpárral meg még bekanyarodni sem lehetne. De tényleg).
Az első, a parkolót megtalálni. Kettő is van, az egyik a 25-ös út mentén, ide jó ha korán érkezik az ember, mivel gyorsan megtelik, valamint a másik végénél lévő vendéglőnél. Ismét egy fontos figyelmeztetés: a túra majdnem 4 km egy irányba (bár emelkedők nem nagyon vannak). A két vége között gyakorlatilag nincs közösségi közlekedés. Vagy oda vissza megteszi valaki a túrát, vagy (főleg ha fáradt gyerek is van), akkor valaki vagy az úton, vagy a völgyben vissza megy a kocsihoz, majd felszedi a családot a másik végén. Nagyon más megoldás nincs. E miatt - főleg a látnivalók miatt - min 3 órát rá kell szánni a túrára, de ha gyerek is van, akkor a játszóterek miatt akár az egész nap is rámehet (pozitív értelemben).
Tehát ha leparkoltunk a "nagy" parkolóban, akkor már csak le kell ereszkedni a bejárathoz. Tulajdonképpen ez a legnehezebb része az útnak, de csak a magasságkülönbség miatt. A végén már lépcsők is vannak (670 m-ről 600 m-re, ami emeleten kifejezve kb. 20 emelet, ez az útról látható jó kilátással is meglátható. Ez van).
A stájerországi vasércbányákból már a középkorban erre hordták a nyers vasérc egy részét, melyet a környéken dolgoztak fel, a Mendlingtal volt az egyike azoknak a völgyeknek, ahonnan korabeli technikai megoldásokkal úsztatták le a vasfeldolgozáshoz nélkülözhetetlen rönköket. A három tartomány, Alsó-Ausztria, Felső-Ausztria és Stájerország határvidékén álló, természetileg is védett, erdőkben, patakokban gazdag, vad hegyvidékét Eisenwurzennak hívják.
Ahogy beléptünk a területre (10 Euro/fő, 2024), azonnal a látványosságok közepén találjuk magunkat. Gyakorlatilag itt található a leúsztatott fa feldolgozásához, oda szállításához tartozó összes létesítmény, mégpedig igen látványosan. Vannak fa úsztató csatornák, fűrészmalom, egy kis ház előkerttel, múzeum, játszótér gyerekeknek, stb. Az üzem mellett zúgó Mendlingbach vizét itt két fából ácsolt csatornába is elterelik meglehetősen látványosan. Az egyik vályúban a rönköket úsztatták le, míg a másik csatorna vize adta az energiát a malom működéséhez. A látványt még egy mesterséges vízesés is fokozza.
Ha itt végeztünk, akkor kezdődik az igazi szurdoktúra (ami valójában egy viszonylag könnyű völgy túra, de vannak igazi szurdokos részek is: a Kis Szurdok és a Nagy Szurdok). Végig víz mellett haladunk, hol felduzzasztott tó, hol a patak mellett, de mindig látványos helyszínen. A tó vize látványosan tiszta és türkiz zöld, lelátni az aljáig. Szebbnél szebb helyeken haladunk a működőképes gabonamalomig, ami a másik látványos helyszín központja. Minden hónap első vasárnapján és harmadik szombatján indítják be (mi véletlenül pont akkor voltunk ott, a videón látszik is ez, működött a fűrészmalom is, de a beígért faúsztatásnak nem láttuk nyomát).
Itt valóságos vízi világot alakítottak ki, erre még rájátszik az, hogy a hegyoldalban egy hatalmas forrás buzog fel, innen jön a völgy vizének zöme. Igazából maga a forrás kifolyása nem is igen látszik, kezdetben van a hegy, majd utána azonnal a hatalmas víztömeg, amely több ágra szakadva folyik le a völgybe. Csak pár lépés a forrásig, megéri felmenni.
Innen már nem biztos viszont, hogy érdemes a másik kijárathoz felmenni, mi visszafordultunk és visszafelé is megnéztük a völgyet. Sokszor tényleg érdemes visszafelé is megnézni egy szurdokot, teljesen más látvány, a fények, stb.
Röviden összefoglalva, kiemelten javaslom ezt a helyet, családosoknak is, figyelembe véve a figyelmeztetéseimet. 100%, hogy nem fognak csalódni (sőt!!!). Hogy milyen jó hely, az is bizonyítja, hogy 3,5 órát voltunk bent, itt töltöttük a legtöbb időt.
(valami ok miatt a program pont fordítva töltötte fel a videókat, vegyétek úgy, hogy
fentről lefelé haladtam, majd a végén kimentem a parkolóba)
