2013. június 17., hétfő

Graz, Schloß St. Martin, SzG3


Ezen a hétvégén csak úgy bementem Grácba sétálgatni, nagyon jó volt. Igazából ezt a kastélyt akartam megkeresni, mert ez még hiányzott a kollekciómból, pedig tudtam, ez sem múzeum kastély. Viszont rendkívül látványos és mint kiderült, itt van a központja a korábban már jelzett St Martin iskolahálózatnak. Ez a hálózat valószínűleg a kastélyról lett elnevezve, mivel ez a tényleg St. Martinnak nevezett kastély. Sajnos itt megint előkerült a sógorok egyik gyenge pontja, a tájékoztatás. Maradjunk annyiban, hogy legalább plusz fél órába került idetalálni ahhoz képest, mintha lenne egy normális irányítás. Ebben az a legaranyosabb, hogy az elején pontosan megmondják, hogy merre kell menned, de ahogy közeledsz a cél felé, előbb utóbb megszűnnek ezek a jelzések és aki ismeri az osztrák úthálózat sűrűségét, az tudja, hogy pont itt lenne a legfontosabb lenne irányítás. Ezen a napon három! kastély mellett mentem el úgy, hogy semmi nyomukat nem találtam, pedig az autóatlasz szerint ott kellett volna lenniük. Ha nem az út mellett vannak, akkor gyakorlatilag nem fellelhetőek.
De vissza ehhez a kastélyhoz. Ha korábban azt írtam, hogy a St. Martin hálózatban tanulók irigylésre méltó helyeken tanulnak, akkor most mit mondjak, amikor ez a hely még a többit is felülmúlja. Nálunk egy ilyen hely minimum 4 vagy 5 csillagos szálloda lenne. Már más helyen is tapasztaltam, úgy van otthagyva mondjuk egy kastélyszálló, mintha 1 percen belül jönnének a vendégek, amúgy személyzetet sehol nem látni. Itt s ez a helyzet, a porta, a recepció zárva, személyzet és a diákok sehol, de nézzétek meg a képeket, az 1. emeleten is az asztalok fehér terítőkkel, a muskátlik minden folyosón és senki nem lopja el, vagy teszi tönkre. Szerintem tegnap sem volt ott a teljes személyzetből senki (ezt az állapotot mi mikor fogjuk elérni, hogy otthagyunk valamit és még másnap is meg van?). A kapu alatt van egy térkép, Stájerországban van vagy 25 iskolájuk, de jelen vannak Afrikában és Dél Amerikában is. Egyszerűen jó volt itt lenni, még ha csak a kívülről tudtam a kastélyt megnézni.

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!  

 Schloß St. Martin
Schloß St. Martin
 Schloß St. Martin
 Schloß St. Martin
 Schloß St. Martin
 Schloß St. Martin
 Schloß St. Martin
 Schloß St. Martin
 Schloß St. Martin
 Schloß St. Martin
 Schloß St. Martin
 Schloß St. Martin
 Schloß St. Martin
 Schloß St. Martin
 Schloß St. Martin
Schloß St. Martin

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése