2013. február 11., hétfő

Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa, SzG3



A múlt hétvégén (2013. 02.) megint sikerült egy darab Ausztriát megnézni, bár az idő néhol alaposan beleszólt, de arról majd ott.
Azt, hogy a sógorok valamit jól csinálnak, azt eddig is tudtuk. Több strandot is bemutattam, de ez a komplexum eddig mindenen túl tett. Persze az igénybevétel ára sem azonos, de egy Hundertwasserért mindenhol fizetni kell. Már Bécsben megemlítettem, hogy ott van egy múzeuma (Kunsthaus), de ott inkább a projektjeinek a makettjeit lehetett megtekinteni. Mivel nem igazán jegyeztem meg, hogy ezek hol épültek meg, ezért a meglepetés erejével hatott, hogy itt egy irgalmatlan kiterjedésű Hundertwasser csodára bukkantam. az épületek már messziről kirínak a tájból. Az autót egy parkolóban le kell tenni (a szállóvendégek egészen a recepcióig bemehetnek egy másik úton, ott van egy mélygarázs is). Rövid sétával egy patakon átívelő hídon juthatunk a fogadótérhez. Ide jönnek be a szállóvendégek, itt van a recepció. A látogatók, mint én is, tesznek egy kis kört balra (visszafelé az aszfaltúton) majd jobbra fel be lehet menni a területre. Itt a legkülönb féle típusú házakat találjuk, a legkülönb féle megoldással (csak a teteje van befüvesítve ill. fák is rájuk vannak ültetve, vagy teljesen a föld alatt vannak) és a sajátos Hundertwasser színvilággal és építészeti megoldásokkal. Tulajdonképpen nem sok mindent kell elmondani az egészről (van itt minden: spa, wellness, medencék, hotel, masszázs, meg ki tudja még mi?), csak meg kell nézni a képeket és elcsodálkozni az egészen.

Rogner Hotel und Spa

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa, a bejárati híd
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa

Szerencsére a fentieknél azért szebb időben, ráadásul a gyümölcsfák virágzásakor is el tudtam jönni ide (tényleg nincs messze a magyar határtól). A korábbi bejegyzésemet az alábbiakkal egészítem ki:
a vendég parkolóból egy nagy elkerített terület mellett kell eljönni, itt egy fenntartható családi gazdaság állattartását mutatják be. A területet körbefogó út mindkét oldalán gyümölcsfák (elsősorban almafák) helyezkednek el, egy részén erdei fák. Mindegyiket valaki adományozta, a neveiket egy-egy tábla jelzi (én legalább is ezt következtettem ki). A szállodai területen is jobban lehetett a terület kialakítását látni, mindenhol organikus anyagokat használtak (fa szegélyek, lépcsők, támfalak, stb.). Néhány ekkor készült fényképet ide felteszek, hogy napsütésben is látszanak a színek:

A nyári képek fotóalbuma megtekinthető ITT:

 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa, a bejárat (nincs belépti díj!)
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa, a tanyasi rész
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa, a tanyasi rész a virágzó
almafákkal
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa, itt is virágzanak a gyümölcsfák
Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa 
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa, park részlet
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa, organikus park elemek
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa, park részlet
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa, a fürdő
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa, a fürdő
 Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa, park részlet
Bad Blumau, Rogner Hotel und Spa, a tanyasi rész

Drága hely!

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése