2013. február 25., hétfő

Weiz, Taborhaus, SzG3



Weizben fellelhetőek a Tabor fogalomkörbe tartózó építmények is. Mint azt már korábban is írtam, a határvillongások, törökök támadásai, vallási összetűzések felszínre hívták azt az igényt, hogy a lakosság megvédhesse magát, mert mint az kiderült, a terület ura (akár vallási, akár világi) nem tudja minden esetben megvédeni a lakosságát és annak anyagi javait (segíts magadon, az Isten is megsegít). Itt Weiz-ben is ez volt a helyzet. Maga a város rég óta egy piaci joggal rendelkező hely volt, így sokan jöttek ide kereskedni, meg maga a város is igen gazdag volt. A Tabor falai már a XII. században kialakultak, itt a templom épült meg később a területen belül (Szent Tamás templom). A ma láthatónál nagyobb volt az alapterülete, beletartozott mint erődítmény a mai Városháza őse is. Az idelátogató Ferdinánd császárnak állítólag annyira megtetszett az itteni erődítési munka, hogy írásban dicsérte meg a város lakóit (értsd: férfiait!). Ez az oklevél (majdhogynem terv) megmutatta, hogy milyennek képzelték el a kibővített Tabort (ez a terv rajz a város címere tulajdonképpen), de nem valósult meg. Miután a török veszély elmúlt, még a kurucok ellen készültek, de végül is ilyen támadás nem valósult meg. Ez után az ilyen típusú védekezés idejét múlt lett, több elemét elbontották és maradt ami most van. Kicsi, de szép!

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Taborhaus
 Taborhaus
  Taborhaus, a Szent Tamás templom
  Taborhaus, a Szent Tamás templom
  Taborhaus, a Szent Tamás templom
  Taborhaus, a Szent Tamás templom
  Taborhaus, a Szent Tamás templom
 Taborhaus, a Szent Tamás templom
 Taborhaus
Taborhaus

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése